page-header

Komm Kata

Életvezetési tanácsadó, változást elősegítő coach

NÉHÁNY SZÓBAN RÓLAM

Szeretettel köszöntelek a weboldalamon! Komm Kata vagyok, édesanya, feleség, nő, barátnő, gazdi.

Egész pici korom óta fontos volt a rendszer és a pontosság az életemben. Soha nem aludtam el és soha nem késtem sehonnan. Szerintem, olyan 10 éves lehettem, mikor észrevettem, hogy célokat állítok fel magamnak. A folyamatos céljaim a mai napig jelen vannak az életemben. Tudatosan élek, folyamatosan tervezek. Boldog, harmónikus házasságban élek, szeretett férjemmel, lányunkkal és imádott kutyáinkkal.

Fontos volt számomra az iskoláim elvégzése után, hogy a szabadságom meglegyen, mert korlátok közt nehéz lett volna  inspirálódnom. 2006 – nyarán Szépségszalont nyitottam, ami a mai napig sikeresen üzemel. Majd később további két vállalkozást indítottam el, teljesen más területen. A mai napig ezt a három vállalkozást viszem, nagy boldogsággal.

A Halak jegyében születtem, így mindig is vonzott az ezotéria világa. 2005-ben megnyitottam a saját szépségszalonomat, ami a mai napig töretlenül működik. 2009- ben elvégeztem egy Ezoterikus Főiskolát. 2013-tól elkezdtem a különféle masszázsok elsajátítását és az energetikai kezelések felé vettem az irányt.  Igaz 27 éve emberekkel foglalkozom a  coachinggal  2018-ban ban ismerkedtem meg. Az alapok megszerzése után folytattam tanulmányaimat.  A haladó képzésen 14 féle Coaching irányzatot, és rengeteg új technikát ismertem meg. Fantasztikus élmény volt. 2020 ban pedig a csoportos és Team Coaching képzésen vettem részt, majd női önfejlesztéssel kezdtem el foglalkozni és azt tovább fejleszteni. 2021-ben úgy gondoltam jobban belemélyülök a hangtálak és a Yin jóga csodás világába. Ekkor kifejlesztettem a hangtálas coachingot. Miután Yin jóga oktató lettem, tovább szerettem volna ezt az irányt is fejleszteni, így jelentkeztem egy Hangtáljóga oktatói tanfolyamra is, ami a kínai öt elemre épült. Komolyabban kezdtem el foglalkozni a meridiánokkal és az akupresszúrával. Tudni szerettem volna, hogy ha már megbetegítjük saját magunkat, hogyan tudunk segíteni önmagunkon, hogyan tudjuk a blokkokat feloldani, amik az elakadást okozzák. Ezután jöttek a Yin jóga továbbképzések, fasciális képzések. A meridián jógával a célom, hogy segítsek a stresszoldásban, az öngyógyító folyamatok beindításában, az önbizalom erősítésében. A mai napig folyamatosan képzem magam.

Életem alapvetően szerencsésen alakult eddig, de az is lehet, hogy mindig sikerült bevonzani a jót. Jól kerülök ki a nehéz helyzetekből és ez annak köszönhető, hogy nem tudok leragadni egy problémán. Ugyanis sok- sok időt és energiát visz el az életemből, és amire nincs ráhatásom, azzal úgysem tudok mit kezdeni. Helyette keresem az új lehetőségeket, általában azonnal.

Szeretném, ha át tudnám adni a bennem lévő sok pozitívumot, erőt és energiát. Boldoggá tesz, ha mosolyogni látom az embereket és mindent megteszek, hogy a segítségemmel hozzá tudjak járulni ehhez. Elsősorban nőtársaimnak szeretnék segítséget nyújtani, hogy megtalálják és fogadják el önmagukat, magabiztosak, sikeresek és egészségesek legyenek. 

Életmódtanácsadóként és változást elősegítő coachként szeretek segíteni az embereken. Azon vagyok, hogy az embereket kizökkentsem a mindennapjaikból, megmutassam nekik, milyen fantasztikusak is valójában és felszabadítom őket az önkritika és a velük született érzés alól, mi szerint “soha nem vagyok elég jó”.

ELSZÁNTSÁG, MOTIVÁCIÓ
HIVATÁSTUDAT
Szeretek olyan emberekkel dolgozni, akik elszántak, szeretnék kibővíteni gondolkodásmódjukat, vagy csak váltanának. Nagyon boldoggá tesz, mikor az ügyfél már néhány foglalkozás után egy sokkal jobb értékrenddel, megújult gondolkodásmóddal és pozitív önértékeléssel lép ki az ajtómon.

A munkám a hivatásom és egyben a hobbim is. Rengeteg emberi sorssal találkoztam, klienseim felé mindig nagy szeretettel fordulok. A sikereink gyümölcsét pedig én legalább annyira élvezem, mint Te magad!

Több, mint 25 éves szakmai tapasztalatom a siker kulcsa a KÖZÖS munkánk során.

Kiskegyed 2022 November

Kiskegyed 2020 Augusztus

Kerülj velem kapcsolatba - Vedd kezedbe az életed irányítását!
Egyeztessünk időpontot személyes vagy akár online találkozóra!
background

A boldogságot nem készen kapjuk – tetteinkből fakad.
– Dalai Láma