A nyújtó gyakorlatok hatására, a hétköznapi mozgáshoz szükséges izmok erősödnek, mozgástartományuk növekszik. Nemtől, kortól vagy képzettségi szinttől függetlenül gyakorolhatod A gyakorlatokat néhány alkalom alatt meg lehet tanulni.
Ha a nyújtó gyakorlatokat nem csináljuk rendszeresen, idővel az izmaink elkezdenek rövidülni, merevedni. A megrövidült izom, pedig idővel korlátozza a mozgást és egészségügyi problémákat okoz, pl.: fájdalmat az egészen egyszerű, mindennapi mozdulatokban, vagy akár tartáshibát.
A Nyugat-Európa szerte, és Amerikában hódító yin jóga eredetét a kínai taoista szerzetesek körében találjuk meg, hiszen ők gyakoroltak egyfajta energetikai alkímiát, amelyben bizonyos testpózokat tartottak ki hosszabban, meghatározott sorrendben. Az 1970-es években hozta el ezeket a gyakorlatokat Paulie Zink az USA-ba, aki kínai harcművészeteken keresztül közelített ezekhez a hajlékonyságot fejlesztő gyakorlatokhoz. Az utóbbi években tanítványa Paul Grilley, és felesége Suzey fejlesztette tovább a pózokat, finomítva a harcművészeti megközelítésen, és Sarah Powers a buddhista nyomvonalon keresztül segíti a yin yoga elterjedését.
Az elnevezés a kínai yin-yang (kétpólusú szemléletből) ered. A yin, a női minőséget, a passzívat, a táplálót, befogadót, hűsítőt, stabilat, lefelé áramlót, földelődő minőséget foglalja magába, míg a yang a férfi minőség, az aktivitás, a melegítő hatás, emelkedés, felfelé szállás, cselekvés, valami felé törekvés fogalmaihoz kapcsolható. Ily módon meg tudunk különböztetni az ősi kínai filozófia alapján yang típusú és yin típusú jógát is. Ám a látszat ellenére nagyon is sok minden történik ebben a mozdulatlanságban: a gravitációt és a test súlyát segítségül hívva, miközben teljesen elengedjük magunkat, a mély kötőszövetekben található úgynevezett meridiánok (energia csatornák) – melyek a szerveink működését befolyásolják – erős nyomást kapnak. Mikor kijövünk a pózból, hirtelenjében a nyomás alól felszabadul az áramlás a meridiánokban. Minden meridiánunkhoz yin pózok kapcsolhatók, és ha ezeket tudatosan gyakoroljuk, akkor megtapasztalhatjuk gyógyító, kiegyenlítő, energiafeltöltő hatásukat, akár egy akupunktúrás kezelését. Minden yin pózhoz meridiánokat kapcsolunk, melyek stimulálásával elérhetjük a yin jóga gyógyító, energetizáló hatását.
A yin jóga az érzelmeinkre, a mentális egészségünkre is jótékonyan hat, tisztít és lecsendesít. További hatása, hogy az ízületeket, szalagokat, porcokat és csontokat táplálja, megakadályozza az ízületek kiszáradását, ami a korral jár, így fiatalon tart minket. A fókusz a teljes elengedésen, átadáson, passzivitáson van, ami lehetővé teszi, hogy mind fizikai, mind lelki szinten létrejöjjön egy mélyebb áramlás. A yin jóga gyakorlás lehetővé teszi a gyakorlók számára, hogy közelebb kerüljenek saját magukhoz, az érzéseikhez, az érzelmeikhez.
A nyújtó gyakorlatok hatására, a hétköznapi mozgáshoz szükséges izmok erősödnek, mozgástartományuk növekszik. Nemtől, kortól vagy képzettségi szinttől függetlenül gyakorolhatod A gyakorlatokat néhány alkalom alatt meg lehet tanulni.
Ha a nyújtó gyakorlatokat nem csináljuk rendszeresen, idővel az izmaink elkezdenek rövidülni, merevedni. A megrövidült izom, pedig idővel korlátozza a mozgást és egészségügyi problémákat okoz, pl.: fájdalmat az egészen egyszerű, mindennapi mozdulatokban, vagy akár tartáshibát.
– idegrendszer nyugtatása- hormonrendszer, nyirok keringési és emésztő rendszer karbantartása
– légzés mélyítése
– relaxáció
– fáradt energia elengedése, friss életerővel való feltöltés
– testi, lelki, szellemi egyensúly
– izületek, gerinc, kötőszövetek karbantartása
– lelki béke
– méregtelenítés testi, lelki síkon
– önmagunk jobb megismerése, megértése
– együttérzés fejlesztése
– jobb alvás és még sok-sok egyéb hatás
hosszú távon:
Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb leszel a mindennapokban. Megérted, hogy nem kell mindenre reagálni, hanem jobban meg tudsz maradni a középpontodban. Jobban megismered a határaidat, és azt, hogy mikor mondj igent és nemet. Megérzed jobban a saját szükségleteidet és táplálóbb, gondoskodóbb, türelmesebb, szeretettel telibb leszel önmagad és környezetet felé.
/ alkalom
/ alkalom
/ alkalom
/ alkalom
Általában a Yin jógából ismert pózokat használunk, miközben a testre helyezett hangtálakat rezgésbe hozzuk. Ez az ötvözet a lehető legjobb módja a teljes ellazulásnak. Míg benne vagy egyes ászanákban, közben a hangtálak hangjai csendülnek fel közvetlen melletted és a testedre helyezve. Ebben a különleges jógaformában az energia többszörösen áramlik hozzád és a blokkok oldása is gyorsabb.
A hangtál terápiás jóga a kínai meridián rendszerre építi fel tudatosan a mozgássorozatait.
A hangtál jóga olyan speciálisan összeállított gyakorlatokat kínál, amely nemcsak a testnek tesz jót, hanem érzelmi egyensúlyt, tiszta gondolkodást és magasabb szintű tudatosságot is eredményez.
A hangtál jóga során alkalmazott módszerek, gyakorlatok lehetővé teszik, hogy a létfontosságú energia megőrződjön, újrahasznosuljon és minden mérgező és kiegyensúlyozatlan energia átalakuljon tiszta és pozitív energiává.
A jógagyakorlatok aktiválják a qi áramlását a meridiánokban, megnyitják és megerősítik őket. A fizikai mozgás segítségével a qi eljut a test végtagjaihoz.
A qi a gyakorlatok megfelelő végzésével aktiválódik és erősödik az adott meridiánokban, az erőkifejtések közötti passzív szakaszban pedig áramlik.
A gyakorlatok egyik fókuszpontja a nyújtás lesz. A nyújtás belülről kifelé áramoltatja az energiát, meghosszabbítja a meridiánokat és a qi-t a test felszínéhez irányítja. A nyújtás felszabadítja az energiát, segíti a szabad áramlását, kiegyensúlyozza a qi-t és visszaállítja az egészséget az egész testben.
A meridiánokban lerakódott fizikai és mentális mérgek vagy feszültségek elzáródást okozhatnak. A test energiaegyensúlya pedig megbomlik, ami betegséget, vagy gyenge egészségi állapotot idéz elő. A lazításnak és nyújtásnak köszönhetően viszont az energia szabadon áramolhat és ez lehetővé teszi, hogy a gyógyító energia az egész testet átjárja.
.
Miben lehet segítségetekre:
– Kapcsolati viszonyok jobbá tétele (anya-lánya, párkapcsolat, testvéri viszony, baráti viszony..stb.)
– Önmagunk és egymás jobb megértése, elfogadása
A terápiás hangtáljóga elsősorban egy egyéni foglalkozás. Csoportosan is, működik, de kicsit másképp, nem terápiás jelleggel. Az egyéni kezelésnél én dolgozom rajtad a tálakkal, neked csak a pózokra kell figyelned és minél jobban belelazulni. A csoportos órán viszont mindenki saját magán, vagy maga mellett szólaltatja meg a tálakat, de nem feltétlenül azonos módon, ahogy az egyéni kezelésnél.
Mielőtt elkezdünk együtt dolgozni, fontos kellőképp tájékozódnod arról, hogy mégis mi vár rád a kezelések alatt. Ezért az első órát megelőzi egy 15 perces ingyenes telefonos konzultáció.
Beszélgetünk a problémádról is (akár lelki, akár fizikai),hogy fel tudjam állítani a diagnózist, ki tudjam dolgozni a számodra megfelelő programot és hogy egyáltalán kezelhető vagy- e, vagy sem.
-várandósság 1. és 3. trimesztere
– műtéti beavatkozás, vagy kemoterápia, a kezelést megelőző 2 hónapban
-szívritmuszavar
-súlyos visszér, trombózis, -pszichés zavarok
-heveny gyulladásos betegség, láz.
-epilepszia, vagy az arra való hajlam
-beépített szívritmus szabályozó készülék
-akut gyulladásos folyamatok a testben
-műtét utáni 6 hét
-epekő, vesekő
-a várandóság első 12 hete
-fém protézis, műtéti hegek, törések esetén tájékoztatni kell a kezelőt ezek meglétéről.
A hangtál kezelésekről és hatásairól többet megtudhatsz a relaxációs kezelések menüben.
/ alkalom
/ alkalom
/ alkalom
/ alkalom
Mit is jelent az, hogy RESZTORATÍV, azaz helyreállító jógagyakorlás?
A RESZTORATÍV JÓGA célja a mozdulatlanság megélése, minden külső inger csökkentése, kizárása, a tudatos jelenlét megélése, a teljes ellazulás, elcsendesedés megtapasztalása.
A resztoratív jóga kölcsönösen stimulálja és nyugtatja az egyes szerveket. A megfelelő resztoratív ászanákat sorozatba állítva lehetővé tesszük, hogy a gerincet minden irányba átmozgassuk.
Ez a fajta jóga minden szintű gyakorló számára alkalmas, mivel egy pihentető gyakorlásról van szó. A pózokat itt is, mint a Yin jogában hosszabb ideig tartjuk, de legtöbbször segédeszközök segítségével, hogy az izmok teljesen el tudjanak lazulni.
Mik ezek az eszközök?
Jógatéglák, blokkok, jóga hengerpárnák, pokrócok, párnák, hevederek.
A resztoratív gyakorlás, ahogy az előbb említettem, hasonlít a Yin jógához, de az a különbség, hogy a Yin jógában a kínai orvoslás és energetikai rendszer által használt meridiánok stimulálása van a gyakorlás középpontjában, és gyakoriak a passzív nyújtások. A resztoratív jógában nem nyújtunk, hanem pihenünk, és csökkentjük az ingereket. Annyi eszközt használunk alátámasztásnak, amennyit csak lehet. Kerüljük a nyújtást és a feszítést.
Meg kell találnunk azt a tökéletes helyzetet, amiben benne tudunk maradni 3-5, vagy akár 10 percen keresztül. Fontos az is, hogy az elménk le tudjon csendesedni.
A támasztékok használatával sok testtartás szinte erőfeszítés nélkül tartható.
A helyreállító órák jellemzően lágyak és alacsony energiaigényűek, így kiválóan kiegészítik az aktívabb gyakorlatokat.
Amikor az elme is tudatosan ellazul a feszültség felszabadul a testből és az elméből egyaránt.
Minden nap sok külső inger ér minket, hol pozitív, hol pedig negatív ingerek. Negatív ingerek lehetnek például a konfliktusok, ( családi, munkahelyi, stb…)a folyamatos megfelelés, aggódás. A felgyorsult élet által gyorsabban kimerülünk, állandóan fáradtnak, megkeseredettnek érezzük magunkat.
A folyamatos aggódás, szorongás kimerítik a szervezet energiatartalékait és legyengítik az immunrendszert ezáltal felborul a testi-lelki-szellemi egyensúly.
A jóga gyakorlatai sikeres és eredményes megoldást jelentenek a stressz káros hatásainak megszüntetésére.
A stresszoldó jóga program válogatott gyakorlatai, az ászanák, a légző gyakorlatok, a koncentrációs technikák, és a relaxáció együttesen oldják a feszültséget, a szorongást, a testben lerakódott stresszt, megteremtve a jógagyakorló számára a belső béke állapotát, a kiegyensúlyozott idegrendszeri működést.
/ alkalom
/ alkalom
A jógaórák fele (yang ) dinamikus, átmozgató, gerinc jóga elemekkel kiegészítve. Másik része a (yin ) egy passzív, meditatív mozgásforma.
Online jógaóra árak:
Egyéni online jóga 1 alkalom 7.000 Ft 2 fő esetén 3.500 Ft/ fő. Időpont megbeszélés szerint.
AZ ENERGIAKERINGÉS EGYENSÚLYÁNAK HELYREÁLLÍTÁSA
Az aku-jóga két tudományágat ötvöző gyakorlat: az akupresszúrát és a jógát. Mindkét technika célja az energiakeringés javítása és újraegyensúlyozása. Ebből a szempontból úgy gondolják, hogy ha az energiaáramlás stagnál, az egyensúlyhiányt, diszharmóniát és betegségeket okoz. Feszültség halmozódik fel a szervezetben az izmok alul- vagy túlterhelése, ismétlődő mozdulatok, érzelmi elnyomás vagy helytelen táplálkozás miatt. A felgyülemlett feszültség növelheti a szervezet mérgezését és gyengítheti az immunrendszert.
A jóga és különösen a Yin jóga a hosszú ideig tartott pózokkal hatékony módja a meridiánok nyújtásának. Növeli a testtudatot és a légzés támogatását az egész folyamat során.
Az akupresszúrával a végtagokon, a törzsön és a fejen található meridiánpontok stimulálásával manipuláljuk a testet.
A Yin és az akupresszúra együttes használata fokozza hatásukat. A gyakorlat segít felszabadítani az energiaáramlást a meridiánokba, és táplálja a szerveket minden testrendszerben. Az óra során egyensúlyt teremtünk az érzelmek és az általános jólét érzése között.